Kis életrajz
9 évesen még elhittem, hogy jön a Mikulás,
11 évesen az arcomra nőtt egy pattanás.
8 évesen azt mondtam a tesómra, hogy hülye,
10 évesen beírtak az ellenőrzőmbe.
1 évesen nagyjából megtanultam járni,
6 évesen pedig tudtam furulyázni.
4 évesen lettem először szerelmes,
2 évesen azt mondták: „Tündéri egy gyermek!”
5 évesen kaptam marcipános tortát,
3 évesen már kergettem a macskát.
7 évesen tudtam, hogy forog a Föld,
Mert rosszul lettem egyik délelőtt.
Egyszer majd biztosan felnőtt leszek,
Fizetést kapok és csekkeket.
Megeszem a levesben a zöldséget, a répát,
És azt mondom a gyereknek: A teremburáját!
Esténként leülök majd híradót nézni,
S olyan okos leszek, hogy öröm lesz nézni!
ABC
Írjad szépen a betűket,
Gömbölyítsd a P-ket, B-ket,
Vájd ki az Ú-t fenékig,
Nyújtsd meg az Á-t az égig!
Hízlaljad a D hasát,
Kösd át az F derekát!
Kanyarogjon az az S,
Az Ó betűn ki ne ess!
Kapjon a T kalapot,
Az I karcsú alakot!
Kunkorítsd a K-kat, É-ket,
Ne feledd a W-ket!
És ha egyszer kész leszel,
Ismételd meg még egyszer!
A szögletes világ
A szögletes világban szögletes virág van,
Szögletes odúban lakik a madárka.
Szögletes csőrében szögletes a dallam,
Szögletes mosollyal kelti fel a hajnal.
Szögletes az ember szeme is és szája,
Szögletes a teste, szögletes az álma.
Szögletes a bögre, szögletes az óra,
Szögletes a régi heverő rugója.
Szögletes ott minden, még az alma is,
de a sárga Nap kereken süt ott is!
Szomszédok
Pista bácsi mindig kint ül a gangon.
Nézi, hogy a kocsik elhúznak az úton.
A szíve kicsit rossz, a vérnyomása sok,
és a lába sem mindig jól mozog.
A felesége ápolja, Rózsika,
ő mindenről tud a városban.
Azt mondja, nem szeret pletykálni,
meg hogy a szomszéd jógázik,
és hogy a Kertész Feri meg az Éva,
és hogy ez biztos, de ne szólj róla.
A család
Egy kisbabát az különböztet meg másoktól, hogy egy csomó minden nem zavarja, ami másokat általában idegesít: a nyál, a ragacs, a hajszál a szájában. Meg hogy nem ért még a mi nyelvünkön, mi meg az övén, és nem tudja elmondani, mi baja, csak sír vagy nyöszörög.
Nővérem hasonlít anyára, ő is festi magát meg parfümöt használ, kistáskát hord néha, és ha úgy gondolja, bekeni a kezét krémmel, de mégsem olyan, mint egy felnőtt, mert még megmondják neki, mit tehet és mit nem. Iskolába jár és jegyeket kap, mint én. Diákigazolványa van meg zsebpénze, nem fizetése meg ajánlott levele.
Anyáék felnőttek. Azt csinálnak, amit akarnak. Nekik senki sem mondja meg, mit vegyenek fel másnap, és azt sem, hogy használd a körömkefét, pucold ki a cipőd, tegyél rendet a szobádban, mert nekik valahogy mindig tiszta a körmük, a cipőjük és a szobájuk is. Nem tudom, hogy csinálják, pedig még dolgoznak is. És rengeteg mindent tudnak.
Mama meg papa nyugdíjasok. Kertészkednek, és néha gyógyfürdőbe járnak, ahol meleg a víz, mint este, otthon a fürdőkádban. Ők mindig összehasonlítják a régi világot meg a mostanit, mert ők öregek, és már régen is éltek, és tudják, milyen az. Ők is rengeteg mindent tudnak, olyasmit is, amiben anyáék már nem biztosak, de a számítógéphez például nem értenek, nem tudják, mi az a csetelés, a link meg szerintük egy megbízhatatlan ember. Vicces, mikor azt mondják, hogy tök jó meg király. Múltkor megkérdezték tesómat, mi az a parázás. Igaz, mi se tudjuk, mi az a stelázsi.
Buszos mese
Estére mindenki elfárad és elalszik, még a buszok is. Pedig a buszok gépek, masinák, akikkel benzint itatnak, s attól olyan gyorsak lesznek, mint a mesebeli paripák! De a busz jön-megy reggeltől estig. És annyi ember felszáll rá, és annyi csomag! A diákok a hátizsákjaikkal, a családok teli kosarakkal, a nénik két dagadt szatyorral. Na és a rengeteg nyüzsgés, a zaj kint is, bent is!
Estére a busz kifújja magát. Maradék erejével begurul a buszgarázsban a helyére, és sóhajt egy nagyot. Talán még alvó társai is meghallják a hangját, de nem ébrednek fel rá, csak megrázkódik szögletes testük, és újra elmerülnek álmaikban. Hogy mit álmodnak a buszok, azt nem lehet tudni. De az biztos, hogy mielőtt elaludnának, kapnak vacsorát, finom meleg ételt. Legtöbbször tasakos levest, másodiknak meg tarhonyát. Fehér ruhás, kövérkés konyhás nénik teszik elébük a nagy műanyag tálakat, ami egy-kettőre kiürül.
Éjjel 11 után érkeznek az utolsó buszok. Csönd van, már mindenki alszik: a portás a portásfülkében, a konyhás néni az asztalnál, az elmosott edények a csöpögtetőben, a hátsó vaskapu, a nyikorgó ajtókilincs. De az utolsó buszokra még felriadnak. A portás intézkedik, a konyhás néni fáradtan mosolyog, de újabb adag gőzölgő levest szed ki a kondérból, és tarhonyát, s kedvesen, imbolyogva-csoszogva odaviszi az utolsóknak. Azok hálásan zörögnek egy kicsit, végül a portás az utolsó rubrikába is pipát ír, a konyhás néni leveti hosszúszárú fűzős cipellőjét, és leheveredik az ügyeletes szoba kanapéjára. Minden villanyt eloltanak, csak az éjjeli őr zseblámpája nem alszik.
Porszívós mese
A porszívó furcsa jószág. Apró, lapos feje van, jó hosszú nyaka, akár egy kígyó, és gömbölyű potroha. A farkincája meg összevissza tekeredő, jó hosszú zsineg, ami két varázspálcikában végződik. Ha a pálcikát a falba dugjuk (de nem mindegy ám, hogy hová!), a porszívó elkezd zúgni jó hangosan, s mindent, ami az útjába kerül, fel akar falni. Mert a porszívó nem más, mint egy fura kinézetű, torkos kis elefánt, akinek a legfőbb eledele a porcica. De ez a bolond, torkos kis elefánt rosszul lát, és a szaglása sem az igazi. Folyton csak a korgó gyomrára gondol, ezért nekünk kell segíteni, hogy megtalálja a finom, puha porcicákat.
Egyszer a porszívó beteg lett. Hiába illesztettük varázspálcikás farkincáját a falba, hiába zúgott hangosan, nem evett semmit. Csak nagy keservesen szippantott fel az ormányával pár falatot. Nem volt más választás, el kellett altatni, hogy megműthessük.
Kihúztuk a zsineget a falból - elaludt. Nyakát két darabra szedtük szét, s kisvártatva előbukkant néhány összegabalyodott porcica a nyaka gyomra felőli végén. A porcicákat eltávolítottuk, aztán megvizsgáltuk az elefánt gyomrát is - teli volt! Szegény nem csoda, hogy nem volt éhes! Gyomrocskáját kiürítettük, hosszú nyakát újból összeillesztettük, varázsfarkát a falba dugtuk, és a falánk kis elefánt olyan vidáman nyargalt a porcicák után, hogy alig tudtuk megállítani!
Gyerekkor
Csigabiga, masni, labda,
Irkafirka, füzet, alma,
Kiskabát és bojtos sapka,
Ebédre meg mákos tészta,
Nincs belőle repeta.
A szögletes világ
A szögletes világban szögletes virág van,
Szögletes odúban lakik a madárka.
Szögletes csőrében szögletes a dallam,
Szögletes mosollyal kelti fel a hajnal.
Szögletes az ember szeme is és szája,
Szögletes a teste, szögletes az álma.
Szögletes a bögre, szögletes az óra,
Szögletes a régi heverő rugója.
Szögletes ott minden, még az alma is,
de a sárga Nap kereken süt ott is!
Szomszédok
Pista bácsi mindig kint ül a gangon.
Nézi, hogy a kocsik elhúznak az úton.
A szíve kicsit rossz, a vérnyomása sok,
és a lába sem mindig jól mozog.
A felesége ápolja, Rózsika,
ő mindenről tud a városban.
Azt mondja, nem szeret pletykálni,
meg hogy a szomszéd jógázik,
és hogy a Kertész Feri meg az Éva,
és hogy ez biztos, de ne szólj róla.
A család
Egy kisbabát az különböztet meg másoktól, hogy egy csomó minden nem zavarja, ami másokat általában idegesít: a nyál, a ragacs, a hajszál a szájában. Meg hogy nem ért még a mi nyelvünkön, mi meg az övén, és nem tudja elmondani, mi baja, csak sír vagy nyöszörög.
Nővérem hasonlít anyára, ő is festi magát meg parfümöt használ, kistáskát hord néha, és ha úgy gondolja, bekeni a kezét krémmel, de mégsem olyan, mint egy felnőtt, mert még megmondják neki, mit tehet és mit nem. Iskolába jár és jegyeket kap, mint én. Diákigazolványa van meg zsebpénze, nem fizetése meg ajánlott levele.
Anyáék felnőttek. Azt csinálnak, amit akarnak. Nekik senki sem mondja meg, mit vegyenek fel másnap, és azt sem, hogy használd a körömkefét, pucold ki a cipőd, tegyél rendet a szobádban, mert nekik valahogy mindig tiszta a körmük, a cipőjük és a szobájuk is. Nem tudom, hogy csinálják, pedig még dolgoznak is. És rengeteg mindent tudnak.
Mama meg papa nyugdíjasok. Kertészkednek, és néha gyógyfürdőbe járnak, ahol meleg a víz, mint este, otthon a fürdőkádban. Ők mindig összehasonlítják a régi világot meg a mostanit, mert ők öregek, és már régen is éltek, és tudják, milyen az. Ők is rengeteg mindent tudnak, olyasmit is, amiben anyáék már nem biztosak, de a számítógéphez például nem értenek, nem tudják, mi az a csetelés, a link meg szerintük egy megbízhatatlan ember. Vicces, mikor azt mondják, hogy tök jó meg király. Múltkor megkérdezték tesómat, mi az a parázás. Igaz, mi se tudjuk, mi az a stelázsi.
Buszos mese
Estére mindenki elfárad és elalszik, még a buszok is. Pedig a buszok gépek, masinák, akikkel benzint itatnak, s attól olyan gyorsak lesznek, mint a mesebeli paripák! De a busz jön-megy reggeltől estig. És annyi ember felszáll rá, és annyi csomag! A diákok a hátizsákjaikkal, a családok teli kosarakkal, a nénik két dagadt szatyorral. Na és a rengeteg nyüzsgés, a zaj kint is, bent is!
Estére a busz kifújja magát. Maradék erejével begurul a buszgarázsban a helyére, és sóhajt egy nagyot. Talán még alvó társai is meghallják a hangját, de nem ébrednek fel rá, csak megrázkódik szögletes testük, és újra elmerülnek álmaikban. Hogy mit álmodnak a buszok, azt nem lehet tudni. De az biztos, hogy mielőtt elaludnának, kapnak vacsorát, finom meleg ételt. Legtöbbször tasakos levest, másodiknak meg tarhonyát. Fehér ruhás, kövérkés konyhás nénik teszik elébük a nagy műanyag tálakat, ami egy-kettőre kiürül.
Éjjel 11 után érkeznek az utolsó buszok. Csönd van, már mindenki alszik: a portás a portásfülkében, a konyhás néni az asztalnál, az elmosott edények a csöpögtetőben, a hátsó vaskapu, a nyikorgó ajtókilincs. De az utolsó buszokra még felriadnak. A portás intézkedik, a konyhás néni fáradtan mosolyog, de újabb adag gőzölgő levest szed ki a kondérból, és tarhonyát, s kedvesen, imbolyogva-csoszogva odaviszi az utolsóknak. Azok hálásan zörögnek egy kicsit, végül a portás az utolsó rubrikába is pipát ír, a konyhás néni leveti hosszúszárú fűzős cipellőjét, és leheveredik az ügyeletes szoba kanapéjára. Minden villanyt eloltanak, csak az éjjeli őr zseblámpája nem alszik.
Porszívós mese
A porszívó furcsa jószág. Apró, lapos feje van, jó hosszú nyaka, akár egy kígyó, és gömbölyű potroha. A farkincája meg összevissza tekeredő, jó hosszú zsineg, ami két varázspálcikában végződik. Ha a pálcikát a falba dugjuk (de nem mindegy ám, hogy hová!), a porszívó elkezd zúgni jó hangosan, s mindent, ami az útjába kerül, fel akar falni. Mert a porszívó nem más, mint egy fura kinézetű, torkos kis elefánt, akinek a legfőbb eledele a porcica. De ez a bolond, torkos kis elefánt rosszul lát, és a szaglása sem az igazi. Folyton csak a korgó gyomrára gondol, ezért nekünk kell segíteni, hogy megtalálja a finom, puha porcicákat.
Egyszer a porszívó beteg lett. Hiába illesztettük varázspálcikás farkincáját a falba, hiába zúgott hangosan, nem evett semmit. Csak nagy keservesen szippantott fel az ormányával pár falatot. Nem volt más választás, el kellett altatni, hogy megműthessük.
Kihúztuk a zsineget a falból - elaludt. Nyakát két darabra szedtük szét, s kisvártatva előbukkant néhány összegabalyodott porcica a nyaka gyomra felőli végén. A porcicákat eltávolítottuk, aztán megvizsgáltuk az elefánt gyomrát is - teli volt! Szegény nem csoda, hogy nem volt éhes! Gyomrocskáját kiürítettük, hosszú nyakát újból összeillesztettük, varázsfarkát a falba dugtuk, és a falánk kis elefánt olyan vidáman nyargalt a porcicák után, hogy alig tudtuk megállítani!
Gyerekkor
Csigabiga, masni, labda,
Irkafirka, füzet, alma,
Kiskabát és bojtos sapka,
Ebédre meg mákos tészta,
Nincs belőle repeta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése