Egy kisvárosban, a Meselényi utcában nőttem fel. Ott találkoztam azokkal a mesebeli lényekkel, akikről írni szoktam. A legtöbb meselény azonban nem olyan csodás vagy varázslatos, mint egy tündér vagy boszorkány. Sokan jelen vannak az életünk jól ismert, mindennapi világában is, csak nem ismerjük fel őket. Hogy miért, annak számos oka lehet, de az egyik fő ok talán az, hogy nincs időnk rá. Agilisnak, talpraesettnek, megbízhatónak, pontosnak, humorosnak és szépnek kell lennünk napról napra. Mackóalsóban szétfolyni a fotelban és elaludni a sporthíreken egyáltalán nem ildomos, csak otthon, amikor lehetünk nem-agilisak, nem-talpraesettek stb.Amikor még a Meselényi utcán laktam, sem szépnek, sem talpraesettnek, sem elég pontosnak vagy megbízhatónak nem éreztem magam, ezért inkább kerestem (a könyvek segítségével) és kitaláltam magamnak olyan világokat, ahol minden bizonnyal remekül megállnám a helyem. Aztán elköltöztünk egy nagyobb városba, a Topán utcába, a negyedik emeletre. Kamaszodni kezdtem, láttam új filmeket, embereket, és kaptam szemüveget is, hogy a táblát a hátsó padból is lássam.
Egyetemre is jártam, és a diplomámat három évig használtam is. Vettünk a fizetésünkből könyveket, bútorokat, kenyeret és tejet. Aztán elhajóztunk Nyugatra, mint a tündék, később visszajöttünk a Topán utcába, és azóta is itt vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése